"A futball jóval fontosabb annál, hogy csak a labdarúgókra bízzuk..."
Az első hazai mérkőzésünk 2010-ben. Végre ez is elérkezett! Nagy szerencsénkre a félve várt eső elmaradt, úgyhogy az időjáráson semmi sem múlhatott. Kitűnő hangulatban - néhányan "kissé" másnaposan - gyalog érkeztünk a szentélybe, amit egy laza kis énekléssel jeleztünk is és szerencsére, mivel már zajlott az U19-esek mérkőzése, a büfé is "tárt karokkal" várt minket. A múltkori hibát nem követtük el és még idejében elkezdtük locsolni kiszáradt hangszálainkat, hogy még véletlenül se legyen probléma a hangulattal. Az ificsapat győzelmét egy könnyed nótával megköszöntük, ezzel be is melegítettük magunkat a felnőttek meccsére.
A létszámunk végre mondhatni kiegészült így bizton állíthatom, hogy magunkhoz képest is fergeteges hangulatot teremtettünk és a hangerőre sem lehetett panasz. Már a bemelegítésnél teli torokból zengtük a nótákat, melyek a mérkőzés alatt is szinte folyamatosak voltak. 2-3 percnél hosszabb "dalszüneteket" nem is nagyon tartottunk. Repertoárunkból és eszközeinkből szinte mindent "bevetettünk: dob, sziréna, légduda, kereplő, pénztárszalag, színes füstcsövek. A szélcsendes időnek köszönhetően a színes füst olyan gyönyörű látványt nyújtott hogy kétszer is gyújtani kellett - egyszer a mérkőzés elején, majd Máté barátunk javaslatára a lefújást követően is. Ismét nagyon jó volt látni, hogy a csapat a bíztatásnak megfelelően az egész mérkőzés folyamán támadó szellemben játszott és a hármas sípszót követően újabb győzelmet ünnepelhettünk. A csapatnak és a szurkolótársaknak is csak annyit üzenhetek:
CSAK ÍGY TOVÁBB! HAJRÁ HŐGYÉSZ!!!
(A bejegyzésért köszönet K.J. szukolótársunknak)
Aki készített fotókat, az legyen szíves és küldje el az ultras.hogyesz@gmail.com címre!
Mártonfai Dénes (teol.hu) fényképei itt tekinthetőek meg.